A külföldi partnereink tagsága (SKIF Csehország, SKIF Lengyelország és Farmex Karate Club Szlovákia), a többi magyar résztvevő illetve a nyilvános zoom közvetítésnek köszönhetően minden érdeklődő online tudta követni az eseményeket. A három napos edzőtáborban edzések, bírói és edzői továbbképzés és egy kisebb verseny is szerepelt a programban. Szombat reggel Farkas Ciprián, Sopron város polgármesterének megnyitója után Csollány Szilveszter olimpiai bajnokunk tartott egy nyújtó, erősítő edzést, majd a cseh szövetségnek köszönhetően a formagyakorlatok haladó szintű alkalmazását ismerhettük meg.

Délután Vincze Virgil sensei, a Testnevelési Egyetem oktatója az edzőknek mutatott be rengeteg koordináció fejlesztő feladatot, amelyeket jól be lehet építeni a kumite edzésekbe menetébe. Az utolsó edzésen Béres János sensei a kéz használatának magasabb szintjét mutatta be. Ezzel párhuzamosan a másik teremben dan vizsga felkészítő edzés volt. Este Dudás Lajos sensei a SKIH bírói bizottságának vezetője tartott előadást a bíróknak, edzőknek a leggyakrabban előforduló bírói hibákról és azok elkerülésének módjáról.

Vasárnap reggel egy kisebb online versenyen közel 50-en mérették meg magukat. Páran személyesen is jelen tudtak lenni, mivel részt vettek az edzőtáborban. A többieknek online módon volt lehetőségük megmérettetni magukat. Akiknek ez is nehézséget okozott azok előre felvett videót juttattak el a szervezőknek, amelyet kivetítettünk és a bírók így pontoztak. Természetesen a videó hátterét a bírók nem vették figyelembe. Volt aki otthon, parkban, műhelyben vette fel a formagyakorlatát, hiszen sokan még nem tudnak teremben edzeni. Azoknak a magyaroknak illetve külföldieknek akik online vettek részt postán küldjük el az érmet, kupát, amit nyertek.

A verseny után este még két haladó formagyakorlatot lehetett követni zoomon. Fridrich György sensei a Gojushiho Sho majd Lovász György sensei a Sochin kata rejtelmeibe vezette be a résztvevőket külön kiemelve azokat a részleteket amelyekre az edzőknek figyelni kell. Zárásként hétfőn a kültéri edzésekhez kaptak jól használható ötleteket az edzők, amelyhez a lengyel szövetség karatésai nagyon jól használható videós anyagot állítottak össze.

Sajnos az elmúlt év lezárásai még erősen érezhetőek. Szerencsére Magyarországon kicsit előbbre tartunk a nyitással és több lehetőségünk van edzeni, de a külföldi partnerek közel 1 éve nem vagy alig jutottak edzéslehetőséghez teremben. Mindenkinek hiányoznak a közös edzőtáborok, a személyes találkozások. A tábor az online rendezés nehézségei ellenére sikeresen lezajlott és reméljük a következőn már mindenki személyesen itt lehet majd.

 

The Shotokan Tigrisek SE and the Shotokan Karate-do International Hungary association with the Fertő Lake Special Search and Rescue Water Police have held the Visegrad 4s training camp between 2021 May 22 and 24. We won the Visegrad Fund’s grant in 2020 but due to COVID lockdowns we had to cancel our plans and push it this year. After discussing with the Fund and with our partners we have decided that we can only have it in a half online form. The Hungarian competitors could only join in a limited quantity in the two rooms but only if they met the current requirements. This meant that they either had to have an immunity certification or in the case of children they had to have a competition permit and had to go through body heat check and hand sanitization.

Our foreign partners (SKIF Czeckslovakia, SKIF Poland, and the Farmex Karate Club Slovakia), and other Hungarians could follow the event throughout zoom stream. During the 3 days long training camp we also had a referee and trainer training. Saturday morning after Ciprián Farkas’, Sopron’s mayor, opening speech Szilveszter Csollányi (Olympic champion) held a strengthening and stretching training then the Czech club held a training where we learned about more advanced uses of katas.

During the afternoon Virgil Vincze sensei, instructor at the University of Physical Education, taught our trainers a lot of exercises to improve coordination, which can be used during kumite training. During the last training session János Béres sensei showed us higher uses of hands. In parallel with this there was a dan preparatory training in the other room. During early nighttime Lajos Dudás sensei, the leader of the SKIH referee committee, held a presentation to the trainers about the most common referee errors and how to avoid them.

During Sunday morning there was a small competition of about 50 people. Some could even be here at the camp, as they also took part in the training camp. The others could take part online through zoom. For those to whom this proved hard could also submit a video which was then shown to the referees and then evaluated.  The background in the video was not part of the evaluation. There were some who were at home, in a park, some even recorded their kata in a workshop as they still couldn’t go to a dojo to do it. For those who took part online we are sending their medal, or cup in the mail.

After the competition people could follow 2 advanced katas online on Zoom. György Fridrich sensei performed Gojushiho Shoand György Lovász sensei performed Sochin and explained the katas in detail, with special care to show trainers which parts to be extra careful about. As closing on Monday trainers got handy pointers for outside training which also had been compiled into an easy-to-use video by the Polish club.

Sadly, you can still feel the effects of last year’s closing down. Hopefully in Hungary we are already progressing with reopening and we have more opportunities with training, but our foreign partners didn’t have any chances in the last almost 1 year. Everyone is missing the joint training camps, and personal contact. Even though the difficulties of organizing the event online it was a successful one, and we hope for the next one everyone can be here too.